A Ratkovics Péter által alapított és vezetett partners is azon cégek közé tartozik, amelyek rögvest a rendszerváltás évében kezdték meg működésüket, és noha az idők során profiljuk, kínálatuk némileg alakult, maga a cég töretlenül volt jelen a nyomdaiparban. Elsők között voltak – ha nem az elsők –, akik megismertették az ágazattal az akkoriban a nyomdai előkészítés terén forradalmi újdonságnak minősülő számítástechnikai megoldásokat, programokat és berendezéseket, és azóta is jellemző a cégre az innovatív technikai, technológiai megoldások hazai piacra történő bevezetése, és persze az ehhez kapcsolódó edukáció is. S míg kezdetben a klasszikus nyomdaipari előkészítés állt tevékenységük középpontjában, az elmúlt jó pár évben már kizárólag a csomagolóiparra, ezen belül elsődlegesen a flexónyomóforma-készítésre, valamint a csomagolóanyag-gyártás munkafolyamatainak optimalizálására koncentrálnak. Persze, ha valamelyik partnerüknek keskenypályás flexóberendezésre vagy éppen egy kivágóra van szüksége, akkor sem jönnek zavarba, hiszen ez is portfóliójuk része.
A születésnap kapcsán azonban nem a partners kínálatáról beszélgettem Ratkovics Péterrel…
Forrás: PrintInfo
Hírek, újdonságok
Tesztelhető ArtiosCAD Preflight funkció
A csomagolásgyártásban piacvezető Esko most felkínálja az ArtiosCAD strukturális tervező szoftver...
Értékteremtés és profitabilitás a keskenypályás nyomtatásban – Mark Andy megoldások
Változik a világ: változik a piac, a megrendelői elvárások egyre szigorúbbak és változatosabbak,...
ArtiosCAD 18.1 frissítés
Megérkezett az ArtiosCAD legújabb, 18.1-es verziója, mely számos új funkció mellett (pl. megújult,...